Nyúl-unk a munkáért
2011.08.21. 11:14
Erdőtelek község benyújtotta pályázatát a "Nyúl-unk a munkáért" programba. Korábban írtunk már erről. Az elképzelésünk az, hogy a GYEP "műveljük kertjeinket" projektjét - amelyben Erdőtelek községet 18 család képviseli - remekül ki lehetne egészíteni ezzel a programmal. A kertművelős akcióban kezdettől fogva igény volt arra, hogy lehessen állatokat tartani, de ezt a másik országos program tapasztalatai miatt nem akartuk/mertük vállalni. Úgy gondoltuk, hogy csak akkor szabad a tevékenységet bővíteni, ha annak a szakmai és ellenőrzési háttere megvan. A "nyúl-unk a munkáért" programban a szakmai háttér biztosított, az ellenőrzés pedig kialakítható, illetve a résztvevőkkel történő megállapodáson keresztül a felelős hozzáállás elérhető.
Mi is a program lényege. A honlap itt található.
A program összefoglalója:
"A Nyúl-unk a munkáért program első része 200 hátrányos helyzetű családnak biztosít a nyúltenyésztéshez, ezáltal a jobb életkörülményekhez a feltételeket. A rászoruló családok megkapják a szükséges elméleti és gyakorlati képzést, az oktatási segédanyagokat, a kezdő vakcinázást, a nyulak kezdeti takarmányozásához szükséges takarmányt és eszközöket, illetve biztosítjuk a programban résztvevők munkájának támogatását. A vakcinázást, az állatorvosi szaktanácsadást és szakmai segítséget az Alpha-Vet Állatgyógyászati Kft. biztosítja."
A részvétel ingyenesen biztosított és a résztvevő családok kapnak ketreceket. A terv szerint településenként 20 családot támogatnak, Erdőtelek is erre pályázott, családonként 5 db anyanyúllal és 1 db bakkal. A résztvevőnél előny, ha munkanélküli, 10-16 éves gyermek van a családban, aki vállalja, hogy érdemlegesen részt vesz a munkában. A tenyésztési munka egyfajta verseny formáját ölti, mert azok akik a tevékenységüket alaposan dokumentálják külön díjazásban részesülnek. A programnak a terv szerint bővülnie kell, ami azt jelenti, hogy a szaporulat egy részét muszáj továbbadni más családoknak, hogy ők is be tudjanak kapcsolódni. Mi azt tervezzük, hogy a kistérségből vonunk be újabb településeket.
Sok település nyújtott már be pályázatot, de a szám emelkedni fog, mert a határidőt meghosszabbították. Reményeink szerint a nyertesek közt leszünk és hamarosan el tudjuk kezdeni a programot. Kérem, hogy akit érdekel a részvétel, jelentkezzen ezen a helyen. A jelentkezőket a későbbiekben sorra látogatjuk és megnézzük, hogy a feltételek biztosítottak-e az állattartáshoz. Aki maga nem szeretne részt venni, de a környezetében ismer olyanokat, akiket érdekelhet, az kérem tájékoztassa őket a lehetőségről.
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.