Erdőtelek története

2016.01.26. 18:08

Most került a kezembe az Erdőtelek története c. könyv, ami már szerepel egy decemberi hírben a hivatalos oldalon. Meglepődtem, aztán meg kíváncsi lettem, hogy mi lehet ez. A könyv elkészítésének oka egyszerű: 800 éves volt a falu. 

Bárcsak elmentem volna valamelyik eseményre. Aki nem ment el, az a könyvből bőségesen tájékozódhat a 800. évfordulós kapálásokról, számtalan képen, több oldalon keresztül. Ez alkalomból úgy tűnik mindenki kapát ragadott és csinált valamit a kapával. Történtek az évfordulón egyéb események is, legalábbis a képek alapján.

Szuromi Rita írta, aki régen a Heves Megyei Hírlapban újságírt, most nem tudom mit csinál. A könyv jó vastag, mélynyomott papírra nyomtatták. Sokoldalon, a település lakóinak ingyenesen elérhető módon (polgármesteri hivatal/művelődési ház viszonylatban lehet hozzájutni) számol be a település múltjáról és jelenéről.

A sztori alapján sok dokumentum elveszett a II. világháborúban mert egyéb híján ezzel fűtöttek a katonák. De azért láthatólag volt miből dolgozni. A település fő nevezetessége a Butler kastély, amit jobb ötlet hiányában hagynak lepusztulni, például egész sok oldalt kap. Tovább táplálják azt a téves legendát, miszerint itt játszódott a Különös házasság c. regény. De ha már táplálják, legalább építenének rá valami marketinget. Ez biztos sokakat érdekelne hazánkszerte. Az idelátogató turisták inkább a klassz arborétumra kíváncsiak, ami tényleg méltó látnivaló a településen. Igaz, hogy egy vacak képet sem sikerült róla betenni a könyvbe.

A könyvet csak átlapoztam, szerintem mindenki talál benne magának való olvasmányt. Nekem elég sok érdektelen téma volt, de a helyiekre és az életükre vonatkozó részek érdekesek. A fekete-fehér képanyag egyenesen kiváló. Jó lenne ezeket a képeket közzé tenni neten valamilyen letölthető formátumban, a könyvvel együtt. Nagyon hiányolom a könyv által tanácsrendszernek hívott időszak alaposabb és szakszerűbb feldolgozását. A tsz-ről nem sok mindent láttam, pedig az elmúlt 100 év legjelentősebb időszaka biztos, hogy a tsz időkre esett. Ez ráadásul egy jól megfogható és sokak számára jóemlékezetű időszak. A település bemutatását is lehetett volna egy kicsit aktualizálni és képekkel sokkal jobban alátámasztani. Az elmúlt 70 évet elegánsan és teljesen kihagyja a munka, kivéve hogy felsorolnak ezt-azt. Biztos vagyok benne, hogy ez az időszak nagyon jól kutatható és rengeteg adat áll rendelkezésre. 

Egy nagy hibát elsőre sikerült kiszúrnunk mégpedig egy világháború előttre helyezett 50-60-as években készült fényképeket iskolásokkal (157-158. oldal). A világháború előtti dokumentumok ugye megsemmisültek, kellett valamit oda is tenni.

Jut eszembe, hogy a település egyik fontos említését ki szokták hagyni, pedig Kazinczy Ferenc Fogságom Naplójában nagyon jó véleménnyel van a faluról és annak papjáról. Be is szúrom az idevágó passzust:

"Augusztus 4. Jászapátiba. Augusztus 5-dikén Erdőtelek s itt egy szép scena várt. Parasztházakba szállítottak bennünket, s látánk, hogy a hely plebánusa hálálkodik tiszteinkkel. Ez a jó ember, megértvén, hogy falujába tisztek érkezének, kiméne hozzájuk, s kérte Bastendorfot, hogy harmadmagával vacsoráljon s háljon nála. A tiszt mentegette magát, hogy a pap az ő nyelvét, ő a papét nem érti, s így vele némán fogna űlni, hanem válasszon közülünk, akit tetszik, vigye. Én, Hirgeist, Szmetanovics menénk s én csak azért is, hogy híreket halljak.

Az utcán valánk már, s a pap mond:

- Uram, vendégeim vagytok, de engedjétek tudnom neveteket. Micsoda? igazán Kazinczy?

Nyakamba borúla, megcsókola. Szó nélkül menénk tovább. Ismét nyakamba borúla, megcsókola. Kőszeghy György vala a jó ember neve, s kőmíves volt, de amit én nem tudtam.

Beérvén házához, gazdasszonyát kiáltotta: - Főzzön kend oly jó vacsorát, amint kamarámtól telik; kedvesebb vendégim nekem nem lehettek. - Hirgeist és Szmetanovics meg nem tudák fogni, mint lehet pap ily jó ember. - Mintha nem volna ember még a pap és a német is."

Szerintem ez sokkal többet mond a faluról mint sok-sok oldal adat:) A helyzet most is változatlan. A vendég szívesen látott a faluban.

Remélem hamarosan láthatjuk a munka folytatását, ami feldolgozza a hiányzó éveket. 

Nagyon örülünk, hogy annyi kínlódás után végre kisebb-nagyobb nehézségek árán elkészült a szennyvízhálózat. Nagy szükség van rá. Mindenki érdeke. Azt mondom megérte a türelmet. Külön szuper, hogy nem kellett közműfejlesztésit fizetni, illetve aki fizetett, az visszakapta. 

Csak 1-2 dolog van, amiről beszélni kell:

1. A helyreállítás módja és minősége. Sok helyen megújultak az útburkolatok, valóban odafigyeléssel, később a megsüllyedt részekhez visszatérve és kijavítva készültek el az utak. Különösen örömteli, hogy sok helyen sokkal jobb lett a helyzet, mint volt pl. a Kossuth utcában. Vannak más helyek, ahol ki tudja miért a burkolatot elfelejtették helyreállítani. Illetve sikerült a megfelelő helyen kb 50 m hosszan. A többit otthagyták. A járda szintje kb 10 cenitvel magasabban van, mint az út, így az autók kerekeit könnyen kivágja a beton, amire több példa is volt. Egy ilyen hely a Szent István utca. Erről elfeledkezett a beruházó. Tényleg érthetetlen, hogy miért. Jó lenne választ kapni, hogy ez volt-e a terv és ha nem ez volt, akkor mi történt. Ha ez volt a terv miért pont ez. Azt hiszem nem csak a Szent István u. van ilyen helyzetben és mások is várják a választ a kérdésben. 

2. A szennyvíz díja. Hogyan gondolják vajon, hogy az eddig is magasnak számító vízköbméter díjra kb rátesznek még egy kétszeres költséget, amivel komolyan emelik a rezsiköltséget. A díjak megyei szinten is a legmagasabbak közé tartoznak. Egerben ettől érzékelhetően kevesebbe kerül a víz. Valószínűleg ennek az lesz az eredménye, hogy az emberek ismét nem mérten fognak vizet venni. Amivel ugyanoda kerülünk, mint a beruházás előtt. Mi a terv arra az esetre, ha valaki nem tudja ezeket a dijakat fizetni. 

Választ nem várok, mert nem szokott válasz lenni. De belátható, hogy nem ártana tájékoztatást adni az ilyen kérdésekben. 

Szemétgyűjtés

2015.12.21. 17:20

Most hogy úgy tűnt, hogy a NER és a rezsicsökkentés eredményei beérnek, váratlan fordulat történt. A szomszédnéni szólt múlt héten, hogy a kukánkat bekamerázták. Illetve nem kamerázták, hanem tettek rá egy kis táblát, amiben van egy csip. Álltólag. Ez nem látszik. De a regio-kom felirat található rajta, aminek elhelyezéséről nem kérdeztek meg bennünket, holott a kuka a miénk. Ez magában is pofátlanság és minimum rongálás. Persze a Ner-ben ilyenekkel nem foglalkozunk, hiszen még a T-com is megszívta mikor mást akart mondani.... A csíp mikéntje hát titoknak látszott. Lehet csak azt nem akarták, hogy elvigyenek egy-egy kukát máshova, ami lássuk be nehezen érthető miután a kuka a miénk, így lehet hurcolászni egyelőre.... igaz a jövő heti törvényhozási menetrendet még nem látjuk. 

Nincs hát nagy baj, több is veszett Mohácsnál. Ma érkezett egy kis szóróanyag a Regio-komtól (hulladékkezelő cég), aminek hírét szintén hozta már a ruhaégetéses klórral feltöltött szél: támogatást kapott a mi szemétszállítónk. Ebből vett ezt-azt, főleg kukásautót meg rá mérlegeket. Azt ígérik (azzal fenyegetnek), hogy innentől kezdve a kis csíppel együttműködve és a rezsicsökkentést semmibe véve kilóra akarják szedni a szemétdíjat. Hová lett az egységes ár? Mi lesz ebből? Természetesen áremelkedés, hiszen az eddigi pénzt be fogják szedni, így bizonyos emberek kevesebbet, míg a többiek többet fognak fizetni. Lesz akinek kevesebb lesz a szemete, másoknak meg több. Van aki most is kéthetente ürít, van aki meg alig várja a hétfőkeddet, mert nem tudja hova rakni a hulladékot. A díj azért fog emelkedni, mert a komolyabb technológiát drágább lesz üzemeltetni. Ha mindenkinek egyedi tömeget kell mérni és saját számlát kell küldeni, akkor az biztos nagyon drága lesz a mostani rendszerhez képest. Ez pedig emeli a költséget. 

Hamarosan tehát mindenki számthat arra, hogy amellett a rendkívül szimpatikus úriemberek, akik a földre kihulló szemetet véletlenül sem szedik fel ürítéskor és nyitott kukafedéllel dobják vissza az edényt még egy mérlegelést is elvégeznek, ami tudtommal nem sok pluszt jelent a kukán lógókra nézve, csak leveszik a súlyt, de aztán az egész bekerül a központba és ott írnak egy számlát. 

Mit tehetünk egy ilyen helyzetben egyszerű halandók, akik mindig résen vagyunk, miközben megpróbálnak újabb címszóval lenyúlni:

1. Kevesebbet fogyasztunk, kevesebb szemetünk lesz:) ez már önmagában is vicces, sokan ezügyben nem tudnak semmit tenni,

2. Elkezdjük válogatni a szemetet. Őszintén szólva ezzel kellett volna az egész intézkedést kezdeni: elmondani hogyan lehet külön gyűjteni a cuccokat. Néhány ötlet: kerti hulladékot nem rakunk kukába. Válogatjuk a műanyag palackokat (tescoban palackonként 1 Ft-ot adnak). Visszavisszük az üveget (szintén tescoban bármit be lehet vinni, de van ilyen lehetőség egy csomó boltban). A vashulladékot, mint a konzervdoboz külön gyűjtjük és visszük Hevesre leadni a méhbe. Az aludoboz szintén ugyanaz. Papírt kiválogatjuk.

3. Minden héten begyújtunk egyszer és minden éghetőt elégetünk. Ez teljesen tilos, dehát cigit csinálni otthon szerzett dohányból szintén ugyanez, a pálinkafőzésről nem is beszélve. 

4. Csináljuk azt, mint sok polgártársunk, aki felvásárolja az összes redves vasnak kinéző cuccot és az általa nem hasznosítható dolgokat szétszórja a határban este lekapcsolt lámpás autóból. Vagy lovaskocsiról. Majd a földtulajdonos tavasszal elviszi jópénzért a hulladéklerakóba (jóesetben). Ezt nem javaslom, de sokan lesznek akik ezt csinálják.

Gyanúm szerint az utolsó két pont lesz a legnépszerűbb, így megint eljutunk a koszos határig meg a mérgezett levegőhöz, mint sok évvel ezelőtt. A Regio-kom meg fogja és felemeli a díjait az egekbe, mert nem lesz mit elszállítani. 

A szennyvízdíjakról legközelebb::))

EU fejlesztés

2015.09.23. 13:35

http://444.hu/2015/09/22/akadalymentesitesi-vilagrekord-baranyaban/

pecázás drónnal

2015.09.03. 09:51

Érdekes

2015.06.07. 08:43

tízezres

Ezt tudtátok?

nyár van

2015.06.06. 12:09

A meggy is érik

ÉMÁSZ üzemszünet

2015.06.03. 20:16

A mai ÉMÁSZ üzemszünet a 3. egésznapos leállás volt az évben. Tudom hogy szoktunk értesítést kapni, de ez most valahogy kimaradt. Ilyenkor déltől már mobilhálózat sincs. Legalábbis a telenor nem működik, így ezek a napok munka szempontjából kimaradnak. Reméljük nem lesz több ilyen az évben. 

Megnéztem honnan lehet tájékozódni ezügyben. Az ÉMÁSZ honlapja erre alkalmas: 

 

http://www.emasz.hu/#!/lakossagi-ugyfelek/hasznos-tudnivalok/tervezett-karbantartasok

link

2015.03.01. 12:34

http://mivoltma.444.hu/2015/01/26/a-magyar-panelvalosag-sose-volt-meg-ilyen-szep/

eszembe jutott

2015.03.01. 12:33

http://index.hu/belfold/2015/03/01/nagybajcs_kiugrott_pap_polgarmester_botrany/

Agromashexpo

2015.01.29. 07:50

képek

2015.01.26. 15:38

retro grafikák

BÚÉK

2015.01.10. 08:35

Mivel nem találtam más klassz képet, töltöttem le a fortepan-ról egy majd százéves Egerről készült légi felvételt. Mindenkinek sok sikert az újévben!

karácsonyfa

2014.12.21. 13:00

megjött a fa.

karácsonyi ajándék

2014.12.19. 09:35

Nem sokakat érint, de azért beszámolok róla, hogy önkormányzatunk pont időben, kivételesen szabályos tértivevényes levélben (és nem nyitott, mindenki által olvasható szelvényen) tájékoztat, hogy az ipa (iparűzési adó) mértékét 1,5 %-ra emeli az eddigi 1%-ról. A levelezésben biztos az az elv, hogyha rossz hírt közölnek, akkor zárt levélben teszik, ha pénzt szednek be, akkor mindenki számára nyilvánosan, olvasható értesítést küldenek. 

Biztosan vannak erre indokok, mert virágzó gazdaságunk meg sem érez egy ilyen tehernövelést, meg ugye az évvégi jutalmak összege se lenne jó, ha csökkenne. De egyelőre még van lehetőség a társaság tevékenységét máshová helyezni. Kíváncsi leszek, hogy az SBS erre mit mond. Nyilván semmit, de lehet, hogy nem fognak örülni. 

Kívánom karácsony alkalmából, hogy valami szépet vegyenek a pluszban befolyt pénzből...

 

mikulás

2014.11.27. 11:20

November 1.

2014.11.02. 12:04

20141101_110147_1414925776.jpg_2048x1536

A halloween remélem sosem fogja kiszorítani a temetőbe menés hagyományát. Minden évben - főleg ha jó idő van - a legfontosabb megemlékezés napja november elseje. A mindenszentek ünnepe azt jelenti, hogy ilyenkor ünnepelték azokat a szenteket, akiknek évközben "nem jutott" külön nap a megemlékezésre. A mi szempontunkból azonban fontosabb a halottak napja hagyománya.

A halloween főleg a protestáns országokban népszerű ünnep. Szomorúan zagyvának látszik ebből a távolságból. Eleve szellemekről és egyéb izgalmas és értelmetlen dolgokról szól. Az nagyon szimpatikus benne, hogy vidám ünnepet csinál a beöltözéssel és a gyerekbulikkal.

Ehhez képest a mi gyerekeinknek  a temetőbe menés legizgalmasabb része a gyertyagyújtás, Mondjuk azzal is jól lehet szórakozni:) 

ez az idő ma

2014.10.22. 07:17

2tr_06_20_1_1413955058.png_2144x1600

Csak így tudtam leszedni a képet. A zöld pamacs, ahol esik. Magyarország meg teljesen alatta van. 

Már meg is választottál....

2014.10.13. 10:52

Véget ért a választás. A polgármester Forgács Jánosné, a képviselők lent olvashatóak. Mindenkinek gratulálok és jó munkát. Az új bekerültek szerintem jó döntés eredményeként jutottak a testületbe. 

Erdőtelek települési választás eredményei

Szavazóköri eredmények

Polgármester választás  

A polgármester

Forgács Jánosné
Független jelölt

Polgármester választás jegyzőkönyve

Képviselő testület választása  

A települési képviselőtestület
tagjainak száma :

 6  fő

Egyéni listás választás jegyzőkönyve

Az önkormányzat összetétele:

 

A jelölt neve Jelölő szervezet(ek)  
Bader Gábor Független jelölt
Barna Imre Független jelölt
Besenyei Károly Független jelölt
Harmat Józsefné FIDESZ-KDNP
Dr. Pukoli Dániel Független jelölt
Dr. Tasi Rudolfné FIDESZ-KDNP

Nagyon boldogok vagyunk, hogy végre megoldódik ez a probléma faluban. Azonban virágzó országunk fáján úgy tűnik vannak még száraz ágak. A faluban 16 brigád dolgozik többnyire tényleg szorgosan, valóban igyekeznek sietni és a lakosoknak minél kevesebb bosszúságot okozni. A hétvégén esett is egy alaposat, aminek örültünk, de nem lehet nem észrevenni, hogy egyes helyeken érdekesen kezelik a kivitelezés szabályait. A kastély előtt a földből kiálló 2 méteres fúrószár elég életveszélyes (le sem fényképeztem), de nem kell sokat menni, hogy az ember kirívó dolgokat lásson. 

 

A hétvégén úgy húztak el a kivitelezők, hogy ezt hagyták maguk után legalább két napra:

20140713_165720.jpg

A baloldali földkupac miatt előzni, de közlekedni sem lehet. A sárban még  biciklisek is elakadtak tegnap. Az udvarra beállni képtelenség az autó károsodásának kockázata nélkül. Kb ötször ígérték meg, hogy rendet tesznek mielőtt elmennek, ez nem történt meg. 

 

20140713_165751.jpg

Ez az udvarra való beállás kísérlet után látható. Az árokban egy 400-as körüli cső. Biztos ingyen van, hogy így hagyták itt.

 

20140713_165828.jpg

Ez nem egy olajos edény, ott lehet hagyni. Nem veszélyes hulladék.:)

 

20140713_165933.jpg

A legkevésbé veszélyes hely: Kb 2,5 m mély gödör az utca közepén, kilógó csővel, aminek a végéről ellopták a kihúzós mellényt. Valszeg azért hagyták rajta, hogy éjszaka is látható legyen, így most nem. Az is látszik, hogy a járdán kell, hogy az autók közlekedjenek, szigorúan egy irányban. Egymás mellett nemigen lehet elférni. 

 

20140713_165915.jpg

Teljesen rendben van így. Az építésvezető szerint tilos fényképezni, amit csinálnak. Még jó, hogy nincsenek itt. 

 

20140713_165946.jpg

Itt látható egy szabályos zsaluhasználat. Munkavédelmileg megfelelő.

 

20140713_170007.jpg

Ez a néhány cső a boltban kb 30 ezerbe kerül. Itt ingyen van. 

 

Az udvari csonkbekötésekről ne is beszéljünk. Barkácsoltunk mi is néhány órát, hogy a kocsi tengelye egyben maradjon. Az eső után lábbal sikerült kb fél méterre elsüllyedni benne. 

Nem csesztetni akarok senkit, de ezek a képek az általános helyzetet mutatják, kb 50 méteren belül készültek. Mindenki panaszkodik, mert nem látszik, hogy mindent megtennének a normális munkavégzésért. 

És még nagyon sokáig fog tartani a munka. Mindenki készüljön, ahol még nem voltak.  

Koncert Tenken

2014.06.29. 12:10

Tegnap Tenken az erdőtelki és a tenki hölgyek kórusa koncertet adott Tenken. Kicsit sok Tenk szaladt, pedig nem is fizetnek érte. Képek lent.

 

20140628_200844.jpg

 

20140628_200928.jpg

 

20140628_200933.jpg

 

A koncert szabadtéri volt, kellemes időben, sok nézővel és nagy sikerrel. 

 

 

 

 

 

Fejlődés

2014.06.27. 13:27

Van fejlődés. A Hevesi Főtér egészen szépen változik. Normális anyaghasználat mellett sikerült kicsit egységesebbé tenni a teret. Egy nagy hibát szerintem elkövettek: az összes fát kivágták, így a nyári hűsölés nehezen kivitelezhető. Várhatjuk, hogy a kitelepített fácskák megnőjenek. Na jó, maradt néhány fa, de alapvetően sokkal kevesebb van, mint a munkák előtt. 

53881.jpg

 

A tér jóval egységesebb lesz mint előtte volt. 

 

20140627_105449.jpg

 

Itt nagy a pusztaság, ráadásul nem is lesznek fák. 

20140627_105453.jpg

 

A bazaltkockázás jó ötlet. Sokat dob a helyszínen. 

20140627_105610.jpg

 

 

A nyáron szinte minden hétvégén van valamilyen program a városban. 

Csodagépek Erdőtelken

2014.06.24. 16:37

Tombol a szennyvízbekötés. Ennek jegyében nap mint nap flexelés és fűnyírás helyett éktelen zajra ébredünk. Olyan ez mintha minden nap jönnének a kukás kocsik, de az alulmotivált, minden kukatetőt felhajtva hagyó, sorkihúzós mellényű melósok helyett ilyen csodajárgányokat nézegethetünk a saját utcánkban. Mindenki nézze meg őket alaposan, mert a következő 100 évben biztos nem lát ilyet. És nemcsak a modellváltás miatt:) 

marógép.jpg

Ez szerintem egy aszfaltmarógép és komoly technika, tekintve hogy kb 5 km-es tempóban egy-másfél méter szélesen felszedi az útburkolatot. Ezen a képen jobban látszik

marógép2.jpg

 

A leírás szerint 260 lóerős és egy használt példány nem is olyan drága:)

Szennyvíz

2014.05.30. 07:16

20140529_173200_mod_1401426717.jpg_680x510

Most ez lesz pár hónapig. Ez a kép tegnap a Tenki úton készült. A szennyvízelvezetés kérdését mindenképp meg kell oldani. Az első kísérletek még a múlt évezredben történtek. Akkor alá "kellett" írni a fundamentás szerződést. Még jó, hogy nem. De az akkor összegyűjtött pénzt már nagyon sokan többször elköltötték. De van fejlődés.... 

Esemény

2014.05.29. 18:01

20140529_171637_kicsi_mod_1401379160.jpg_680x907

Megkezdődött a szennyvízberuházás. A mérnöki felmérések után a napokban megkezdődött a szennyvízberuházás építési szakasza. Hozzászokhatunk a mindennapi gödörkerülgetésekhez, a váratlan útlezárásokhoz. A nagyon sok pénzből megvalósuló beruházás 2015-ben fejeződik be. 

süti beállítások módosítása